Általában minden magról szaporítható növénynek ez a leggazdaságosabb szaporítási módja, ha örökletes anyaguk állandósult, és más okok nem szólnak az ivartalan szaporítás mellett. A magvetés előnye, hogy egyszerű, és olcsón nagyszámú növényhez juthatunk. Hátránya, hogy az utódok nem teljesen egyöntetűek, és nem szaporítható így a legtöbb változat és fajta. Több faj magja nehezen vagy rosszul csírázik, és sok faj dugványozása egyszerűbb, mint a magról való nevelés. Ezen fajokat inkább készen vásároljuk meg.
Nem mindegy, hogy milyen származású vetőmagot használunk. A magok magukban hordozzák a genetikai adottságokat is /fagytűrés, növekedési ütem, virágzás intenzitás stb./. A vetőmag nagyságának is szerepe van nagyobb vetőmagból általában erősebb csemete nevelhető. Alaposan vizsgáljuk meg az anyanövényeket, ha mi gyűjtjük a magot, mert a maggal a legtöbb tulajdonság öröklődik, az utódokra. A gyűjtés időpontját befolyásolja a magérés folyamata, a termés felnyíló e vagy sem. A húsos termésűeknél is időben kell megszedni a termést, mert a madarak megelőzhetnek bennünket. Néhány száraz termést, pl. makkokat lehullott állapotban gyűjtjük.
Magtisztítás
A maggyűjtés után legtöbb esetben további műveletek szükségesek, hogy a mag vetésre vagy tárolásra alkalmas legyen. - Pergetés: A fenyők tobozából így nyerjük ki a magot. - Darabolás: húsos termésűeknél darabolással érjük el a magot - Zúzás, passzírozás: húsos terméseknél alkalmazzuk. - Préselés: a húsos termésűeket préselhetjük, a préselés után a masszát mossuk, állandó keverés mellett.
- Szárnytalanítás: a kiperget fenyőmagot, a juhar magját szárnytalanitjuk. Szelelés, rostálás: a magokat a szél segítségével válasszuk szét a törmeléktől. A magvakat vetés előtt kezelés alá kell vonni. Meg kell tisztítani csírázástgátló anyagoktól, rétegezéssel, forrázással, áztatással puhítjuk a magházat. A vetés történhet szabadföldbe, fólia alá szabadföldbe vagy tálcába, üveg alá tálcában.
Mindig az adott lehetőség és a vetni kívánt magok száma határozza meg a módot. Vetés után tartsuk a talajt nyirkosan, gyom mentessen. Ha szükséges biztosítsunk árnyékolást Raschell-hálóval. Figyeljünk a szükséges növényvédelemre. hogy elkerüljük a palántadőlést, gombásodást.
Ivartalan szaporítási módok
Az ivartalan szaporítás alapja, hogy a növények különböző (vegetatív) részeiből nevelünk új növényt. A vegetatív szaporításnak a gyakorlat számára számos előnye van: az ezzel a módszerrel kapott utódok tulajdonságaikban megegyeznek az anyanövénnyel, termőre fordulásuk korábbi, egy anyanövényről rövid idő alatt nagyszámú utódot tudunk produkálni, ilyen módszerrel a csíraképes magot nem hozó fajták is szaporíthatók, valamint az összenövesztéses szaporításoknál a gyökérrészt is magunk választhatjuk meg. Az ivartalan szaporításnak több módozata van, melyeket hat fő típusba sorolunk: megkülönböztetünk tőosztással, gyökereztetéssel, összenövesztéssel és mikroszaporítással ivartalanul előállított, valamint természetes szaporítóképlet - sarj vagy inda - felhasználásával szaporított növényeket. Tőosztáskor az anyanövényt nyugalmi állapotban annyi részre daraboljuk, ahány gyökeres szárrésszel rendelkezik. E szaporítási mód a hazai faiskolai termesztésben nem elterjedt, használata elsősorban a házikertekben indokolt. A gyökereztetés gyűjtőfogalom. Ide soroljuk azokat a szaporítási módokat, ahol a növény különböző részeit meggyökereztetjük. Bujtásról beszélünk abban az esetben, ha a gyökereztetés idején a szárrész az anyanövény részét képezi mindaddig, amíg az újonnan képződött járulékos gyökerek lehetővé nem teszik, hogy az utód képes legyen az önálló életre. Az így meggyökeresedett utód az anyanövényről leválasztható és tovább nevelhető. A bujtás módjai az alábbiak lehetnek:
Közönséges bujtás:
Az anyanövény nyugalmi állapotában végezzük. Érett vesszőt ívelünk le az eredésével ellenkező irányban egy 30-40 cm mély árokba úgy, hogy a vessző 2-3 jól fejlett rügye a talajfelszín felett maradjon. A vesszőt szükség esetén az árokban kampóval rögzítjük, az árkot morzsalékos földdel betemetjük. A közönséges bujtás szaporulata kicsi, egy bujtott vesszőből csak egy utódot lehet előállítani. A mogyorónál használjuk ezt a szaporítási módot.
Sugaras vagy kínai bujtás:
Nyugalmi állapotban a gyökereztetésre szánt vesszőt teljes hosszában lehajlítjuk, egy kb. 10 cm-es mély árokba fektetjük, kampókkal rögzítjük, majd betemetjük. Tavasszal a vesszőn lévő rügyek kihajtanak, a fejlődő hajtások áttörnek a talajon. Amikor elérik a 10-15 cm-es magasságot, a hajtásokat földdel a kétharmad részükig feltöltjük, amit a vegetáció folyamán még 2-3 alkalommal megismétlünk. Lombhullás után levágjuk a meggyökeresedett vesszőket az anyanövényről és feldaraboljuk annyi részre, ahány saját gyökérrel rendelkező vessző fejlődött rajta. A ribiszkét, köszmétét és a mogyorót lehet így szaporítani.
Feltöltéses bujtás:
Az anyanövényeket minden évben erős metszéssel visszavágjuk úgy, hogy erőteljes hajtásokat képezzenek a következő évben. Amikor a hajtások elérték a 20-30 cm-es magasságot, akkor ezeket porhanyós földdel egyharmad magasságig feltöltjük. A vegetáció folyamán a feltöltést még 2-3 alkalommal meg kell ismételnünk. A bakhátat ősszel, a fagyok beállta előtt bontjuk le, a meggyökeresedett hajtásokat levágjuk az anyanövényről. A legelterjedtebb bujtásmód a faiskolákban. Az előzőekkel szembeni előnye a nagyobb szaporulat, valamint a gépesíthetőség. Ilyen módon szaporítjuk az alma ‘M’ alanyait, egyes csonthéjas alanyklónokat, de birs, ribiszke, köszméte és mogyoró fajták is szaporíthatók így.
Dugványozással a legtöbb gyümölcstermő növény szaporítható, de jelentős a ribiszke, a köszméte és egyes alanyok szaporításánál. Dugványozáskor az anyanövény különböző szerveit (hajtás-, vessző-, vagy gyökérrész) az anyanövényről való leválasztás után gyökereztetjük meg. A leválasztott szárrész fejlettsége alapján zöld, félfás és fás, a leválasztás módja szerint egyszerű, szakított és kalapácsos dugványokat különböztetünk meg. A legáltalánosabban használt dugvány az egyszerű dugvány. Azonban azoknál a növényeknél, melyek nehezebben gyökeresednek, szakított vagy kalapácsos dugványszedési módot használunk (Malus, Cydonia).
Párosítás olyan esetekben készíthető, amikor az alany és az oltóvessző egyenlő vastag. Az alanyon és az oltóvesszőn kb. az oltóvessző vastagságánál 2-2,5-szer hosszabb sima, ferde metszlapot készítünk úgy, hogy azok összeillesztésekor pontosan fedjék egymást. Minél vastagabbak az illesztendő részek, annál hosszabb legyen a metszlap. Angolnyelves párosítás az egyszerű párosítás javított változata. Mindkét metszlapon a felső harmadból kiindulva a metszlappal majdnem párhuzamos bevágással nyelvet készítünk a nemesen és az alanyon egyaránt. Úgy toljuk össze a nyelveket, hogy a két rész szorosan, hézagmentesen záródjék egymáshoz és ne mozduljon el. Az angolnyelves párosítás a legelterjedtebb kézben oltási mód a hazai faiskolákban. Nagy előnye, hogy a szaporító helyiségben a leírt módon már januártól olthatunk, megnyújtva ezzel az oltási szezont. Oldallapozáskor az alany levéltelen részén 20-25 mm hosszan 8-10 mm széles héjat vágunk le vékony farésszel együtt. Az oltóvesszőt párosításszerűen az alany metszlapjának megfelelő nagyságúra vágjuk meg, majd összeillesztjük az alannyal és bekötjük. A nemes fejlődésének megindulásáig lombot hagyunk, majd a megeredés után az alanyt az oltócsapig visszametsszük. A vegetációs időben bármikor végezhető.
Hasítékoláskor, a vastagabb alanyon hasítékot készítünk és ebbe helyezzük az ék alakúra vágott oltóvesszőt. Gyümölcsösökben a termőfák átoltására használt oltásmód. Nagy sebfelülete miatt a fásoltások közül a legrosszabb. Kecskelábékezés idősebb és vastagabb alanyokon használható akkor, ha az alany lényegesen vastagabb, mint az oltóvessző. Az alanyt kissé rézsutosan levágjuk, a felső részén 20-30 mm hosszú háromszög alakú vályút készítünk. Az oltóvesszőt a vályú alakjának, nagyságának megfelelően vágjuk meg, majd abba beleillesztjük. Elkészítése nagy gyakorlatot igényel.
A héj alá oltás a nedvkeringés megindulása után végezhető. Akkor készítjük, amikor az alany héja a fás résztől jól elválik. Az alanyt visszametsszük és a héjrészt a metszlaptól számítva 15-20 mm hosszabb bemetsszük. Az oltóvesszőn a párosításhoz hasonló metszlapot készítünk, majd azt a felső végén fölemelt, bevágott héj alá toljuk. Az áthidalás nem szaporítási mód, de hasonlít a héj alá oltáshoz. Nyúl- vagy egérrágta fák háncsrészének pótlásához használjuk. Ideje is akkor van, amikor a fa jól adja a héját, a héj könnyen elválik. A sérült héjrészt alul és felül az ép részig simára levágjuk, ezután végezzük el a héj alá oltást. A megmaradt alsó és felső háncsrész közé, mindkét oldalán egy irányba néző, párosításszerűen megvágott oltóvesszőt helyezünk be. Ha nagyobb a sérülés, akkor körkörösen több oltóvesszőt is behelyezhetünk.
A fás oltással nehezen eredő növényeket szaporítjuk, pl. a köszmétét május-júniusban. A visszavágott alany csúcsába vagy a vissza nem vágott alany oldalába oltunk, pl. hasítékoltással. Szemzés. Tulajdonképpen az egyrügyes, vegetációban végzett héj alá oltást nevezzük szemzésnek. Ezzel az oltásmóddal ejtjük a legkisebb sebet, mégis itt a legteljesebb az érintkezés. A nemes fajta legkisebb részét, azaz az egyetlen hajtásrügyet, az úgynevezett szemet használjuk fel "oltóvesszőként". A levélhónaljban található "szemből" ered az elnevezése is. A szemzés ideje akkor van, amikor az alany héja könnyen elválik a fás résztől, a hajtáson pedig már érett szemek vannak. Ez hazánkban az április közepétől szeptember közepéig tartó időszak. A szemzést végezhetjük az alanynak a földdel egy szintbe eső részén, tehát gyökérnyakba vagy feljebb, a koronahajtásokon. A gyenge növekedésű alanyon lévő oltványok előállításakor a gyengítő hatás fokozása miatt újabban a gyökérnyak fölött 20-30 cm-rel rakják be a szemet. A készítés idejétől és a kihajtás módjától függően kétféle szemzés különböztethető meg: hajtó- és alvószemzés.
A hajtószemzés kora tavasszal, vagy május-júniusban végezhető a veremben lévő oltóvesszőkről, illetve az anyanövényen már beérett hajtásokról szedett szemekkel. A készítés évében még kihajtanak, de ha hajtásaik nem érnek be tökéletesen, akkor könnyen elfagyhatnak. Elterjedtebb az alvószemzés.
Alvószemzéskor még az ősz folyamán összeforr a nemes az alannyal, de a nemes rügy csak a következő év tavaszán indul fejlődésnek. A készítés ideje július második felétől szeptember elejéig tart. A szemek egészséges, jól fejlett hajtásokról, úgynevezett szemzőhajtásokról származnak. A leveleket kb. 10 mm-es levélnyél meghagyásával távolítjuk el. Általában a hajtás középső harmadában lévő szemek a legjobbak. Lényeges a szemzőhajtások kiszáradástól való védelme, ezért szemzésig hűvös, nyirkos helyen tartsuk ezeket.
A hazai faiskolák az elkészítésének módjáról elnevezett "T-szemzést" használják előszeretettel. Elkészítésének menete a következő: T alakú bemetszést készítünk az alanyon, majd a szemzőhajtásról 15-20 mm-es héjszeletet vágunk le úgy, hogy a szem a "pajzs" közepén legyen. Lehetőleg minél kevesebb fás rész kerüljön a héjhoz, mert így biztosabban ered. A szempajzsot a héj alá úgy toljuk be, hogy a szem a hosszanti metszés közepén helyezkedjék el. A szempajzs héj alól kimaradó részét lemetsszük. A kész szemzést rugalmas műanyag szalaggal kötözzük be vigyázva arra, hogy a szem szabadon maradjon. A bemetszett alanyokat 2-3 hét múlva megvizsgáljuk: ha a szempajzson visszamaradt levélnyél érintésre lehullt, a héj kisimul, egészséges, a fajtára jellemző színű, a szemzés megeredt. Ha a levélnyél a szempajzsra rászáradt, érintésre nem válik le, a héj összezsugorodott és barnul, a szem nem eredt meg. Ebben az esetben pótszemzést végezhetünk, melyre legalkalmasabb a chip-szemzés.
A T-metszés képekben:
1; A T szárának vízszintes, függőleges megvágása, háncslapok szétnyitása
2;Szempajzs kivágása, szempajzs elő és oldalnézetben
3; Szempajzs metszfelülete, szempajzs becsúsztatása a résbe
4; Szempajzs becsúsztatva, kötözés.
Chip-szemzés
A chip-szemzés egy olyan oltásmód, mely tulajdonképpen a szemzés és a lapozás együttes alkalmazása. Angol nevén chip-szemzésként terjedt el immár Nyugat-Európában is (chip = lap). A lapozásnál mélyebb, farésszel vágott változat, mely bármikor végezhető. A hagyományos "T" szemzés helyett is használják jó eredéssel. Az alanyon alsó bemetszést végzünk, majd felülről ferdén a farészbe is bemetszve, a szempajzs hosszúságának megfelelő pajzs alakú lapot vágunk ki. A szempajzsot a nyílásba illeszkedően készítjük el. Behelyezés után a szokásos módon kötözzük be.
Chip-szemzés képekben:
1; Az alanyon ejtett vágás oldalnézetből és a szempajzs
2; Szempajzs oldalról és a metszfelülete
3; Szempajzs beillesztése, kötözése
4; Kötözött és már kihajtott szem
Zöldoltás Egyes növények gyorsan összeforrnak, eredményes az oltásuk, ha azt zöld állapotukban, a vegetáció idején végezzük. Ilyenkor, ami gondot okozhat, hogy a zöld oltócsap a tűző napsütésben könnyen kiszárad. Célszerű tehát borult időben végezni a zöldoltást. A zöldoltás időszaka június első fele. Az az évi hajtások már kezdenek fásodni, már nem pattanva, hanem szálkásan törnek. A nemes oltócsapot az az évi hajtásokból szedjük meg. A zöldoltás leggyakoribb módja a hasítékoltás. Itt a nemes és az alany azonos vastagságú, ezért csak egy ék alakú oltócsapot illesztünk a hasítékba úgy, hogy a kambiumgyűrűk a két szélén illeszkedjenek. A zöldoltást nem kell oltóviasszal kenni, de leveleket, ágakat hajtsunk rá, hogy árnyékoljuk, esetleg fóliazacskóba burkolva védjük a kiszáradástól.
Zöldoltás képekben:
1; Az alany behasítása
2; A megvágott oltócsap
3; Az ék alakú csapot a hasítékba toljuk
4; Kiszáradás ellen fóliával burkoljuk
6; Megeredt oltás
Hasítékolás, szintén képekben:
Az alany kiválasztása, majd behasítása:
Az ék alakú csap kialakítása:
Az ék alakú csapot, a hasítékba toljuk:
A kötözés:
A megeredt oltás:
Az oltásokra vonatkozóan általános szabály, hogy azokat mindig tiszta és éles késsel végezzük. Az elkészült oltásokat kötözéssel rögzítjük, majd a sebfelületeket oltóviasszal bekenjük (kézben oltásnál parafinozzuk), ezzel elzárjuk azokat az esetleges sok víztől és megvédjük a kiszáradástól.
Sarjról azokat a növényeket szaporíthatjuk, amelyek a gyökerek járulékos rügyeiből, vagy a gyökérnyakból sarjakat képeznek (málna, szeder). A sarjakat nyugalmi állapotban választjuk le az anyanövényről, melyek közül csak azok igazán értékesek, amelyek jól fejlett saját gyökérrel rendelkeznek.
Indáról szaporítjuk a szamócát. A szamócatő a vegetáció során több- kevesebb indát fejleszt, melyek a talajjal érintkezve legyökeresednek. A gyökeres indanövények leválasztása július-augusztus hónapokban, vagy ősszel a fagyok beállta előtt (frigo palánta) történik.
Bármelyik oltási módot választjuk, a szerszámokat fertőtlenítsük, mielőtt megkezdenék a munkát. Egy esetleges fertőzés tönkre teheti a munkánkat, és a nehezen beszerzett "nemes"-t kidobhatjuk. A fertőtlenítésre alkalmas a háztartásban található fertőtlenítőszerek bármelyike.
