Bejelentés



Matyó Kertbarát Egyesület 3400. Mezőkövesd, Szent László tér 24.

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










2021. december 31-én délután 13 órára a kertbarátok egy kis forralt boros találkára gyűltünk össze a "birtokunkon". Szinte az egész csapat eljött. Jókat beszélgettünk. A kemencébe már az előző nap begyújtottunk, reggel folytattuk a tüzelést, mire eljött a délután, jó meleget adott a 100 éves búbos kemence. Volt aki tepsikben sült káposztás húst hozott, süteményt szinte mindenki hozott, házi pálinka is volt több fajta, a forralt bort meg helyben készítettük. Sajnos hamar sötétedett, így délután négy óra körül elbúcsúztunk egymástól, egészségben, szeretetben, boldogságban gazdag boldog új évet kívánva.


 

2021. december 19. A negyedik,a Szeretet gyertya meggyújtása


2021. december 12. A harmadik, az Öröm gyertya gyújtása


 


2021. december 6. Városi mikulás

Városunkban első alkalommal volt városi mikulás, amit a  Mezőkövesdi Közkincstár Nonprofit Kft,  szervezett. Egyesületünk egyik tagja volt a mikulás. Rengeteg gyermek kapott ajándékot. Játszóház is volt, ahol a gyermekek kipróbálhatták a játékokat. Forró teát és süteményeket is kaptak. Sokan voltak, nagyon jól érezték magukat.


 

 


 

2021. december 5. A második, a Remény gyertyagyújtás


 


 

2021. november 28. Az első adventi gyertyagyújtás, a Hit


2021. november 25. Városi adventi koszorúk készítése

Két adventi koszorút készítettünk. Egyiket, melyet piros és arany színekkel díszítettünk, az Szent László templomunk elé, a másikat, melyet fehér és ezüst díszekkel ékesítettünk,  a Jézus Szíve templomunk elé tettünk. Az idén, elektromos gyertyák mutatják a fényt.

A koszorúk készítése mellett, a "birtokon" a házat is karácsonyi hangulatba varázsoltuk.


 


 

2021. november 15. Városi adventi koszorú díszeinek készítése

Lassan itt van advent ünnepe. A városi adventi koszorúk díszeinek készítésére jött össze kis csapatunk. Szépek lettek a díszek.


 


 

2021. október 21. Fák ültetése az iskola udvaron.

Nyolc díszfát ültettünk a III. számú általános iskola udvarán. Sok-sok segítségünk volt a gyermekek részéről. Hordták a földet, locsolták a növényeket.

Reméljük, egy pár év múlva már árnyékot ad az udvaron.


 


 

2021. október 16. Főzőverseny

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Megyei Identitás Roadshow keretén belül főzőversenyt tartott Mezőkövesden, a gépmúzeum udvarán. Kis csapatunk is nevezett és részt vett a főzőversenyen. Nagyon szép napsütéses őszi időben, sátrak alatt főztünk, főztek a csapatok. Régi matyó ételt főztünk, azaz füle-farka pörköltet káposztával, és krumplikalácsot sütöttünk. A zsűri, különdíjban részesítette csapatunkat.



 

2021. október 7. Növények ültetése a Katolikus Iskola udvarán.

A Katolikus Általános Iskolában átalakítás történt a nyáron. Új tornateremmel bővítették az iskolát, így az udvar is átalakult. Az iskola bevásárolta a növényeket, melyek ültetésére megkérte egyesületünket. Örömmel mentünk. Kis csapatunk délután négy órakor találkozott és belekezdtünk a növények ültetésébe. Sajnos, már ősz van, így hamar sötétedik. A nagy részét a munkának elvégeztük, de hétfőn, 11-én folytatjuk, azaz befejezzük az ültetést.


 


2021. október 6. Disznótoros

Már harmadik alkalommal gyűlünk össze egy jó kis csapatépítőre, azaz disznóvágásra. Az idén egy disznót vágtunk, ami 270 kg volt. Lett minden, hurka, kolbász, hús, mint egy disznótoroson. Reggelire sült vér, pecsenye, ebédre húsleves, majd sült hurka, kolbász. Hazára is jutott bőven mindenkinek, aki részese volt a disznóvágásnak.



2021. szeptember 26. Susany

Mint minden évben, egyesületünk is meghívást kapott Susány település kiállítására az ottani kertbarátoktól. Susány, Rimaszombat mellett van. Egy csodálatosan szép kis település, barátságos emberekkel. Régi, testvéri kapcsolat köti össze egyesületünket a susányi kertbarátokkal. Az idén is a csodálatosan feldíszített katolikus templomukban, szentmisével kezdődött a napi program, majd a kiállítás megnyitója következett. Nagyon finom ebéddel vártak bennünket. A hajdúböszörményi kertbarátok is jelen voltak ezen a neves ünnepségen. Jókat beszélgettünk. Hosszú éveken át tartson ez a kapcsolatunk.


 


2021. szeptember 24. Putnok, Megyei Civil Napok

Megyei Civil Napot tartottak Putnok városában. Egyesületünket kérték fel, hogy Mezőkövesdet és a járást képviseljük, mutassuk be városunk és járásunk értékeit, kertbaráti tevékenységünket.



2021. Szeptember 16-19. IX. Őszi Zöldség-Gyümölcs Kiállítás.

Idén már kilencedik alkalommal rendeztük meg a matyóság őszi zöldség-gyümölcs kiállítást Mezőkövesden a Rendezvény Központban. A kiállításra a kiskert tulajdonosok hozták el bemutatni terméseiket. A három matyó település mellett (Mezőkövesd, Szentistván, Tard) a szömszéd település, Szomolya község kertbarátai is eljöttek gyönyörű gyümölcseikkel. Részt vettek még a hajdúböszörményi, rimaszombati, susanyi kertbarátok is. 20 óvoda, iskola hozta el szebbnél szebb tündérkertjét és ötletes madáriesztőit, amelyeket a gyermekek készítettek. Az egyesület elnöke nyitotta meg a kiállítást. Beszédet mondott Dr. Fekete Zoltán polgármester úr. A katolikus egyház részéről Dr. Medvegy János apát plébáson, a református egyház részéről Gordos Attila esperes áldotta meg a gyümölcsöket, zöldségeket.

Egy kedves tagunkról most derült ki, hogy képeket fest. Az ő festményei díszítették a fal egy részét.


Ezen a napon mutattuk be a Matyórózsát, amelyet Márk Gergely nemesített. Mi kertbarátok, szerettünk volna valamivel hozzájárulni a matyóság értékeihez. Már négy éve kerestük, kutattuk, ebben az évben sikerült. A matyóságnak már hivatalosan van élő matyórózsája.


16-án csütörtökön, a megnyitó után a meghívott vendégeinkkel együtt átmentünk a Millennium Étteremben, ahol megünnepeltük a 10 éves fennállásunkat. Több, meghívott kertbarát egyesület is részese volt ünnepségünknek.


Közös fotó is készült egyesületünk tagjairól. Sajnos, egy-két tagunk hiányzik a fotóról.


17-én, pénteken a kiállítást nagyon sokan megnézték. Délelőtt egészségügyi szűrések is voltak a kiállítás melletti teremben.

Délután Megyeri Szabolcs Dr. Kisvarga Szilvia kertészmérnökök tartottak érdekes előadást. Az előadások után átmentünk a "birtokunkra", ahol vacsoráztunk, jókat beszélgettünk.


18-án szombaton volt a már hagyományos házi főzésű lekvárok versenye és az édes, sós sütemények versenye. Száz fölötti lekvárral és 24 féle süteménnyel neveztek a versenyzők. Délután volt az eredményhirdetése a Matyóföld Legszebb Kertjei, Matyóföld Legnagyobb Töke, valamint a lekvár és sütiversenynek.

Másnap, vasárnap az egészségmegőrzés volt a program. Póta-Endrődi Rita dietetikus, táplálkozási előadását hallgathattuk meg, egészséges ételek főzésével egybekötve.

Közben a Rendezvény Központban, a helyi masszőrök mutatkoztak be ingyenes masszőrködéssel.

 


 

2021. Szeptember 11. Hajdúböszörmény Város Napja

A Tessedik Sámuel Kertbarát Egyesület hívott meg bennünket Hajdúböszörmény Város Napja rendezvényre, ahol a kertbarátok egy nagyon szép zöldség-gyümölcs kiállítást rendeztek. Mi is részt vettünk és kiállítottunk. A böszörményi kertbarátokkal már régóta tartjuk a kapcsolatot.


 


 

2021. Szeptember 10. Szilvalekvár főzés

Újra itt van a gyümölcslekvárok főzési ideje. Mint előző években is, idén is hagyományosan, 6-7 órát kavargatva főztük a szilvalekvárt, 100 kg Besztercei szilvából. Két üstbe fért bele.

Nagyon jó hangulatban telt el ez a nap is. Voltunk sokan, az öreg eperfa árnyékában. Főztünk, reggelire, ebédre. Az elmaradhatatlan házipálinka és a jó bor is járt hozzá.


 


 

2021. szeptember 4. A XXII. Mezőgazdasági Gépésztalálkozó

A 200 öreg traktor és egyéb öreg mezőgazdasági gép felvonulásából a kertbarátok traktora és pótkocsija.


 


 

2021. szeptember 3. Traktor és pótkocsi díszítés

Készültünk a XXII. Mezőgazdasági Gépésztalálkozóra. Mint már minden évben, az idén is díszítettük a traktort és a pótkocsit. Sajnos, a 100 éves öreg Skoda traktor már nem húzta a feldíszített pótkocsit, mivel kedves Josef tagtársunk, aki minden évben az öreg Skoda traktor vezetője volt, sajnos már nincs közöttünk, így a Skoda is nyugovóra tért.


 


 

2021. augusztus 26. Füvesítés az iskolában

Egyesületünk besegített az iskola udvar füvesítésében a Mezőkövesdi Általános Iskolában (volt Bárdos Lajos iskola). A szülőkkel együtt elgereblyéztük, hengereztük elvetettük a fűmagot.


 

2021. augusztus 23. Angol kertek bemutatása

Az Angol kertek kialakításáról, korszakonkénti változásáról, jelenlegi kertkultúráról tartott érdekes előadást Petrán Zsolt kertészmérnök, aki maga is évek óta kint él Angliában, ott is dolgozik, mint kertészmérnök.


 


 

2021. augusztus 20. Koszorúzás

Nemzeti ünnepünkön a Szent István szobornál egyesületünk is elhelyezte koszorúját.



2021. augusztus 18-19. Tatai kirándulás

A kétnapos kirándulást az Agostyáni arborétumban kezdtük, majd átmentünk Tatára, ahol a Tatai várat és az angolkertet néztük meg. Délután még megmásztuk a Felner Jakab 170 lépcsőjét, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra és környékére. Este elfoglaltuk a szállásunkat, majd elmentünk vacsorázni a Kalóz Fregatt vendéglőben. Másnap, reggeliztünk a Balance Caféban, majd buszra ültünk és irány Komárom, a Monostori erőd. Egy egész délelőttöt töltöttünk az erődben. Ebédre visszamentünk Tatára, ahol megebédeltünk majd végigsétáltunk a gyönyörű Fényes Tanösvényen. Hazafelé Tatabányánál felmentünk a Turul emlékműhöz, megnéztük a Szelim barlangot is. A kiránduláson szinte mindenhol idegenvezető kísérte az utunkat. Tartalmas, gyönyörű kirándulás volt ez a két nap. Nagyon jól éreztük magunkat.


 

 


 

2021. Augusztus 13-14. Kövesdiek találkozója

13-14-én tartották városunkban a Kövesdiek találkozóját. A szombati vacsora készítésére egyesületünket kérték fel. 200 főre töltött káposztát készítettünk, krumplis kalácsot is sütöttünk mellé. A káposzta a "birtokunkon" üstökben készült, a krumplis kalács sütését a szomszéd a Rozetta Kft-ben készítettük el. Amikor kész volt a vacsora, megterítettünk 200 főre és megvacsoráztattuk a vendégeket. Jól érezték magukat a vendégek.












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!